A második világháború után Európában hamar megfogalmazódott az a gondolat, miszerint szükség van egy olyan szervezetre, amely hitet tesz a páneurópai értékeken alapuló kormányközi együttműködés mellett. Az Európa Tanácsot a londoni szerződés[1] keretében hozták létre 1949. május 5-én, 10 ország részvételével. Alapító tagok: Belgium, Hollandia, Luxemburg, Nagy-Britannia, Franciaország, Dánia, Norvégia, Svédország, Írország, Olaszország (illetve társult alapító tagként: Görögország és Törökország). Székhelye Strasbourg. A gazdasági együttműködésre épülő későbbi Európai Közösségek, vagy a védelempolitikai együttműködést előtérbe helyező Nyugat-Európai Unió mellett, az Európa Tanács az emberi jogok és alapvető szabadságjogok, a demokratikus intézményrendszer és jogállami elvek biztosítása és előmozdítása iránt köteleződött el.

Az ET valódi összeurópai szervezetté a közép- és kelet-európai politikai változásokat követően az 1990-es évek elejére vált. Az új tagállamok felvételének alapvető kritériuma volt, hogy alkotmányjogi szempontból megfeleljenek a Statútum 3. Cikkében foglalt alapelveknek: a parlamenti demokráciának, a jogállamiságnak, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának. Később ezen „hagyományos kritériumok” mellett megjelentek kiegészítő követelmények is, mint az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez[2] való csatlakozás, vagy a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos feltételek. Magyarország 1990 novemberében lett az Európa Tanács tagja, a régióból elsőként. Az ET-nek jelenleg 47 tagja van, népessége meghaladja a 800 milliót. Az európai országok közül egyedül Fehéroroszország nem tagja az Európa Tanácsnak.